Borsod megyén keresztül nyit Európa felé a szingapúri Patec
2009. 06. 09. 14:12
A tervek szerint 5-8 millió eurós beruházással a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón építi fel első európai üzemét a szingapúri Patec cég, a járműiparban érdekelt társaság magyarországi gyára az év végén, a jövő év elején termel teljes kapacitással - mondta Michael Wee, a Patec tulajdonosa Szikszón keddi sajtótájékoztatóján - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A Patec Kína és Indonézia után Szikszón épít új üzemet, amely az első Európában. A cég magyarországi leányvállalata autógyáraknak - főleg a Hondának, a Toyotának, a Wolksvagennek, a Peugeot-nak - és motorkerékpárgyáraknak gyárt majd préselt, stancolt acél alkatrészeket, az üzem hetven embernek ad majd munkát - mondta Michael Wee. A Patec eredetileg acélpréselő gépeket gyártott, később saját fejlesztésű, csúcstechnológiát és újításokat felmutató gépein maga is megkezdte az alkatrészgyártást. Jelenleg is ezen két fő tevékenység dominál a társaságnál. A szingapúri cég azért döntött a magyarországi beruházásról, mert közelebb kíván kerülni európai megrendelőihez. A cégtulajdonos elmondta: lengyel, szlovák és cseh helyszíneken is jártak, miként több magyarországi településen is, de legjobban a szikszói környezet tetszett. Michael Wee szerint a magyarországi termelési költségek vélhetően meghaladják a kínai gyárukét, ugyanakkor sokat takaríthatnak meg a szállítási költségen, azzal, hogy nem Kínából hozzák az alkatrészeket európai vevőiknek. A szikszói üzemből gyorsabban tudnak reagálni a megrendelők igényeire. Füzesséri József Szikszó polgármestere a sajtótájékoztatón azt mondta: egy meglévő, ám felújított üzemcsarnokban rendezkedett be a Patec, jelenleg tart a gépek beszerelése. Eddig ez a legnagyobb munkahelyteremtő beruházás a kisvárosban. A szingapúri társaság tulajdonosa 5-8 millió euróra tette szikszói beruházásuk költségét, mind mondta: az összeg nagysága a megrendelésektől függ majd. Fogalmazása szerint a kínai üzemükbe 5 év alatt 10 millió eurót invesztáltak, lényegében itt is ez a cél.A beruházást némileg lassította a gazdasági krízis, de arról nem tettek le - jegyezte meg. A polgármester az MTI kérdésre azt mondta: iparűzési adót a szingapúri társaságnak fizetni kell, ugyanakkor az önkormányzat döntése értelmében a telek- és építmény adót visszautalják. A Patec vállalta, hogy az összeget visszaforgatja a gyárba.

5 forintra árazza le a ruhákat és cipőket az ALDI
Az ALDI Magyarország egyedülálló árcsökkentéssel segít a magyar családokon. A vállalat egyrészt több mint kétszáz élelmiszer árát mérsékli tartósan, másrészt szinte valamennyi ruházati termékét egy héten keresztül naponta leárazza, az utolsó napon már minden darab 5 forintért lesz kapható majd.
Meredeken estek pénteken a fejlett piaci hozamok az amerikai munkapiaci jelentés közzététele után
A fejlett gazdaságok kötvénypiacain a múlt héten is jelentős volt a volatilitás. A hét első felében még a francia politikai krízis miatt ismét a fókuszba kerülő államadósság-fenntarthatósággal kapcsolatos aggodalmak domináltak és emelkedtek a kötvényhozamok.
Gyengült hétfő reggelre a forint
Gyengült a forint hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Kriptobefektetők választása: A Ripplecoin bányászalkalmazás naponta 13 000 dollár passzív jövedelmet termel
A globális digitális pénzügyek gyors térnyerésével a passzív jövedelem a befektetők egyik fő céljává vált. A Ripplecoin bányászalkalmazás nulla belépési korláttal, intelligens számítási teljesítményelosztással és sokszínű kriptovaluta-támogatással új csatornát teremt a globális befektetők számára vagyonuk gyarapítására.
Hol lesz a Bitcoin 5 év múlva? – Optimista és pesszimista forgatókönyvek
A kriptovaluták értéke 2025 eleje óta ismét jelentős emelkedést mutat, és a Bitcoin sem maradt ki a raliból. Az elmúlt 12 hónapban közel 94%-kal drágult, az elmúlt öt évben pedig csaknem 1000%-os árfolyam-növekedést ért el. A kérdés azonban továbbra is izgalmas: vajon merre halad a világ vezető kriptovalutája a következő fél évtizedben?
Donald Trump végső figyelmeztetést küldött a Hamásznak
Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán "végső figyelmeztetést" küldött vasárnap a Hamász palesztin terrorszervezetnek, hogy egyezzen bele a közvetítők útján Izraellel folytatott tárgyalásokon előterjesztett, túszok elengedéséről és egy gázai övezeti tűzszünetről szóló megállapodásba.
Kapu Tibor: a HUNOR program új korszakot nyit a magyar űrkutatásban
Köszönet illeti a kormányt és a magyar kormányfőt azért, hogy harmincnyolc év úttalanság és csend után felismerte az űrkutatásban rejlő lehetőségeket, esélyt adott a magyar űrpolitika és űrstratégia kidolgozására és a HUNOR magyar űrprogram megalkotására - hangsúlyozta a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón megtartott előadásában Kapu Tibor űrhajós vasárnap.
Itt az újabb nemzeti konzultáció!
Nemzeti alapú külpolitika és célzott gazdasági programok mellett a digitális építkezés felgyorsítását, békemeneteket, szakpolitikai vitákat, mozgósítást és a Tisza adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációt ígért Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón elmondott beszédében.
Idén nyáron is több ezer fiatal vett részt a honvédelmi táborokban
A Magyar Honvédség (MH) idén nyáron is kiemelkedő érdeklődés mellett szervezte meg a honvédelmi tematikájú nyári táborokat. Országszerte 52 helyszínen, 115 táborban, több ezer fiatal vehetett részt élményekben gazdag programokon - közölte a Honvédelmi Minisztérium vasárnap közleményben az MTI-vel.
Szijjártó Péter: az újabb ukrán légitámadás nem érinti a Magyarországra irányuló kőolajszállítást
Az oroszországi energiainfrastruktúra elleni éjszakai ukrán légitámadás nem érinti sem a Barátság kőolajvezetéket, sem a Magyarországra irányuló kőolajszállítást – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebookon.